szerző:
Ballai Vince
Tetszett a cikk?

Petíció indult az endometriózisban szenvedő nők ellátásáért, a kezdeményező Szél Bernadett azt követően döntött így, hogy a fideszes tagok meg sem jelentek azon a bizottsági ülésen, ahol az ezzel kapcsolatos törvénymódosítását tárgyalták volna. Magyarországon a betegség által érintett 200 ezer nőt nemcsak az egészségügyi szolgálati jogviszonyba foglalt összeférhetetlenségi szabály – ami miatt benyújtotta előterjesztését az ellenzéki képviselő – tartja bizonytalanságban, de a halasztható műtétek pandémiás helyzet miatti szüneteltetése is azt eredményezi, hogy sokan nem tudják, mikor szabadulhatnak meg már végre a sok esetben nagyon fájdalmas és veszélyes tünetektől.

Petíciót indított az endometriózisban szenvedő nők közfinanszírozott ellátásáért Szél Bernadett független parlamenti képviselő kedden. A politikus azt követően döntött így, hogy az ügyben benyújtott törvénymódosításáról még csak vitázni sem akart a parlament Népjóléti bizottságának fideszes tagsága. A képviselőt hétfőn levélben értesítette a Fidesz-frakció, hogy ne menjen be, mert nem fogják megszavazni a napirendet, majd meg sem jelentek a kedd délutánra kitűzött ülésen.

A politikus az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy a különleges szakértelmet igénylő betegségeket (mint például az endometriózist) kezelő szakembereket kivételként kezeljék a törvényben, és ne vonatkozzon rájuk az a tiltás, hogy egy orvos nem kezelheti ugyanazt a beteget ugyanazzal a betegséggel magán- és állami finanszírozású praxisában.

Azt, hogy az egészségügyi jogviszonyról szóló törvény összeférhetetlenségi kitétele alól egyes szakemberek mentességet kaphatnak majd, már korábban megígérte a kormány, ám az erről szóló rendelettel máig adós maradt.

Hálapénz nélkül, legálisan választana orvost? Ezt most épp nem tudja megtenni

Jelentős változások lépnek életbe hétfőtől az egészségügyben, összeszedtük a legfontosabb, betegeket érintő változásokat. Mától új pácienseit nem kezelheti ugyanazzal az orvos a magánrendelésén és az állami ellátásban. Noha a kormány ígért kivételeket - például a szülész-nőgyógyászoknak -, a részletszabályok vasárnap estig nem jelentek meg. Szakmai szervezetek kidolgoztak egy javaslatot a legális megoldásra, az azonban valahol elakadt.

A hvg.hu megkereste az EMMI-t, hogy megtudjuk, hogy áll a kérdéses szabályozás, illetve a Fidesz-frakciót, hogy miért nem mentek el a keddre kitűzött bizottsági ülésre, ahol az előterjesztés lett volna napirenden, amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Szél a hvg.hu megkeresésére közölte, érzéketlennek tartja a kormánypárt hozzáállását, és nem hajlandó elfogadni, hogy a képviselők ne jelenjenek meg egy ilyen ügyről szóló bizottsági ülésen. A petícióról szóló facebookos videójában arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz egy nap alatt erőszakolta át az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami miatt több orvos is inkább a privát egészségügybe ment át, és akik kezeléshez szeretnének jutni, kénytelenek súlyos pénzeket kifizetni, nem egy esetben hitelből, hogy a magánellátásban találjanak megoldást sok esetben súlyos problémájukra. Párbeszédet szeretnék arról, hogy ez így nem mehet tovább, 200 ezer nő szenved hónapról hónapra – mondta a hvg.hu-nak.

Magyarországon minden 10. termékeny életkorban lévő nőt érinti a betegség, számukat 200 ezer felettire becsülik. Endometriózis esetén, amikor a méh nyálkahártyája megjelenik a méhen kívül, a szervezet más részein is, a tünetek az esetenként heves menstruációs és sokszor állandó alhasi fájdalomtól egészen a meddőségig tartanak. A meddőségek 40 százaléka vezethető vissza a betegségre, amit jellemzően laparoszkópos műtéttel kezelnek, eltávolítva az elváltozásokat.

Bár korábban a hvg.hu is beszámolt arról, hogy vannak olyanok, akik a törvényi változások miatt a drága magánellátást választják, gyakran adósságba verve magukat, csak hogy megoldást találjanak a betegségre, a legtöbb érintettet az foglalkoztatja, hogy miként vehetik igénybe a közfinanszírozott ellátást, ha ugyanaz az orvos már kezelte őket a magánpraxisában is. Utóbbiról Salamon Adrienn, az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt a hvg.hu-nak.

Az alapítvány – amely már sikerrel lobbizott azért, hogy más betegségek mellett az endometriózis is bekerüljön a tartós betegségek közé, aminek köszönhetően adókedvezmény jár az ebben szenvedő nőknek – márciusban felmérést végzett a törvénnyel kapcsolatban az érintett páciensekben felmerült legfontosabb kérdésekről. Ezeket szakértőkkel összegezve eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumának április közepén. Többek között az új jogviszony szabályozásával kapcsolatban a magánellátás és közfinanszírozott ellátás kérdéseit az elnök szerint az intézmények eltérő módon értelmezik, ezért is kértek pontosítást az EMMI-től, jelenleg a választ várják.

Salamon Adrienn szerint a legnagyobb nehézséget jelen esetben a pandémiás helyzet okozza. Beavatkozásokat csak a nagyon súlyos, életet veszélyeztető esetekben végeznek az állami betegellátásban, ahol a többiek esetében legfeljebb konzultációk és vizsgálatok zajlanak. Az érintettek gyógyszeres terápiával, fájdalomcsillapítással tudják enyhíteni a fájdalmas tüneteket, a szakértők ebben erejükön felül igyekeznek segíteni – mondta az elnök, aki szerint sokan vannak, akik nagy fájdalmakkal küzdenek.

Az EMMI-től ezért azt is kérték, hogy fontolják meg a műtétek visszaállítását, legalább azokban az intézményekben, ahol nincsen Covid-osztály, és járványügyi szempontból biztonságosnak tekinthetők.

Salamon Adrienn szerint ugyanakkor azok, akik a magánellátásba mennek, sem feltétlenül azért döntenek így, mert ne lenne elérhető orvos – az alapítvány egyetlen endometriózissal foglalkozó szakemberről tudja, hogy a magánpraxist választotta az állami ellátás helyett a törvény életbe lépése óta (a honlapjukon felsorolt 19 közül) –, hanem azért, mert ragaszkodnak az adott orvoshoz vagy most szeretnék elvégeztetni a beavatkozást. Például azért, mert úgy érzik, nem bírnak tovább együtt élni a fájdalommal vagy olyan meddőséggel küzdők, akiket a koruk miatt sürget az idő, és számolnak azzal is, hogy a most halasztott műtétek miatt biztosan lesz várólista a pandémiás időszak végével.