Gazdaság

Úgy adózik a tampon, a betét, hogy szinte luxus nőnek lenni

Mindenhol a világon jellemző, hogy a nők magas adót fizetnek az intim higiéniai termékek, mint például a tamponok vagy tisztasági betétek után, mivel a legtöbb országban magas ezen árucikkek adókulcsa. Pedig a törvények szerint alapvető szükségleteket kielégítő termékekre engedélyezett az alacsony adókulcs. Ennek figyelmen kívül hagyásával azonban nem hogy nem teszik szélesebb körben elérhetővé a női higiéniai termékeket, hanem egyenesen luxusnak kiáltják ki, írta a Pénzcentrum.hu.

Áttekintésük szerint számos európai ország nem tesz különbséget a tamponok és betétek, valamint a cigaretta és az alkohol adóterhei között, miközben erre törvény szerint meglenne a lehetősége. Csak az Egyesült királyságban és Cipruson csökkentették 5 százalékra a női tisztasági termékek adóját, Franciaországban 5,5 százalék, Hollandiában, Belgiumban és Portugáliában 6 százalék adót fizetnek a nők ezek után az árucikkek után. Svájcban 7,7 százalékos az adóteher, viszont 2,5 százalékra tervezik ezt csökkenteni, ahogy Spanyolországban is, ahol jelenleg 10 százalékot tesz ki az adó, amelyet 4 százalékra mérsékelnének. Az egyetlen ország Európában, ahol nincs forgalmi adóteher a tisztasági termékekre, az Írország.

Ha pedig világviszonylatban vizsgáljuk a kérdést, ugyanazt látjuk, mint Európában kicsiben: kevés ország ítéli úgy, hogy az intim higiéniai termékek alapvető szükségletet jelentenek, legalábbis az adókulcsokból ez derül ki. Magyarországon pedig világviszonylatban is a legmagasabb áfát fizetik a nők az alapvető női higiéniai termékekért.

Írtunk arról nem régiben, hogy a babaápolási, -szükségleti cikkek is a legmagasabb áfakulccsal adóznak Magyarországon, és hogy ez milyen terhet rak a szülőre:

Egy laza hónapban is 9500 forintot adóztam, mert gyereket vállaltam
Semmin sem kaszál akkorát az állam, mint a szegények adóján. Az áfát még a 22 hónapos Abigél sem tudta elkerülni. Évek óta téma a gyermekápolási termékek áfacsökkentése, a Fidesz azonban minden alkalommal lesöpri az asztalról.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik